NYÁPLIC: Arcobaleno - Piros

1. Piros
A múltból a jövőbe
Keresd meg a legelső írásodat (ha még megvan, ha nem találod akkor a legrégebbit amire rábukkansz) és írd újra.
Szerintem ez egy tök izgalmas dolog. Kezembe temetett arccal röhögök magamban amikor előveszem a kilencévesen írt első kis valamimet, vagy éppen az első "könyvemet" ami pontosan 72 oldalas lett. Tegyetek ti is így, és ha nem is az egészet, de egy kis részletet írjatok át úgy ahogy most írnátok le, a különbség ordító lesz és hihetetlen vicces.
A leges-legelső írásom tudom, hogy megsemmisült (általam), ám pár nappal ez előtt rátaláltam arra a bevezetőre, amit még a Boszorkányvirágokhoz írtam, ami mű miatt kezdtem el végül is blogolni, hisz fejlődni akartam, hogy a történethez méltó külsőt.

2007-2009 között az első fennmaradt, "kidolgozott" részlet. Áthúzások nélküli kézírás pontosan bemásolva.

"Az ablakon kinéző hölgyről nem lehetett megállapítani, hogy melyik éveit járja éppen. Az arca ránctalan viszony szemeiből száz év bölcsességét olvasta ki, aki csak beléjük nézett. Haja hosszú volt és dús viszont ősz. A kezével befont haját birizgálta. Bölcs szemei könytől, dühtől, örömtől és félelemtől voltak egyszerre ködösek. Az ablakon túl [olvashatatlan] vásár volt. Rengetegen sörügtek-forogtak a sátrak között. Hirtelen egy kölyökkutya nyüszítése harsogja túl a nyüzsgést. mindenki odanéz, és ekkor társa egy fehér kiscica Lecsap a kenyérre és már iszkol is. A nyüszkölés elhal s a kutyus eltűnt. Az emberek és állatok is mennek a  [...] Állatok! Hisz mindenhol ott vannak. Az egyik éppen a fris keneret visz a hátára erősített kosarakban, hisz így többet bír el, mintha egy ember vinne azokat. Nini, ott meg a bapakocsiból bújik elő egy kistigris. Ott meg épp egy kismajon ugrál a cukrosbódé előtt. Amott meg a sikátorban éppen a macska és a kutya majszolják a kenyeret.

A hölgy azonban nem várja meg, hogy befejezzék, hanem elhúzza a függönyt az ablaka elé. Ugyan nincs sok értelme, hisz az ablak a palota harmadik szintjééről bármit le az utcára. A szoba óriási palotához képest kicsi és félhomályos most, hogy eltakarták a fény útját, de azért felismerhető három macska egy oroszlán és egy flamingó körvonal. Úgy tűnik nem csak a téren lévők szeretik az állatokat, hanem a hölgy is.

- Kérem fenség tudom, hogy tudja, miért jöttünk - szólalt meg hirtelen a csendet megtörve az oroszlán és a lehető legméjebbre hajolt -, de kérem hallgasson végig.

- Halgatom - feleli homályos hangon a hölgy, akit az oroszlán fenségnek hívott.

 A főudvarhölgynek megületett a lánya..."

Nohát, kicsit még gyermeteg volt akkoriban a fantáziám, a stílus pedig messze elkerült. Leginkább a birizgálta és a harsogó nyüszítés fáj a sok helyesírási hiba mellett.

2011-2012 között egy meghibásodás miatt a leírtak 30 százaléka törlődött.
Emlékszem, kétségbeesetten hívtam fel anyukám, aki épp a város másik végében kávézgatott a barátnőivel, és a szörcsögő sírástól alig tudtam elmondani neki, mi történt. Utána jó pár évig csak vázlatolgattam, a történethez nem nyúltam.

2014 - 1 évvel a blog nyitás előtt

"A város, egy hatalmas vár köré épült, melyet most sűrű köd ölelt körbe. A vásártéren, épp vidám zenét játszott, egy vándor muzsikus, a gyerekek vígan táncoltak, és nevetgéltek.
Eközben a vár legmagasabb tornyának legtetején az idős hölgy homályos szemekkel bámult a szürkeségbe, keze ökölbe szorult egy pillanatra, majd ernyedten hullott a párkányra. Ha hallotta volna most a vidám zenét, valószínűleg zokogva rogyott volna a padlóra. Az idős hölgy mély lélegzetet vett és elhatározta, megkeményíti a szívét. Lassan végig húzta kissé ráncos ujjait, ősz haján, majd berántotta a palettákat, és megperdült, tekintetét a szoba közepén fekvő oroszlánra szegezte. (A hirtelen támadt sötétséggel, csak egy gyertyaszál szállt szembe, és harcát a falakon örökítette meg.) A hölgy méltóságteljesen egy karosszékhez sétált, félszemét végig az oroszlánon tartva. A hatalmas állat hirtelen hegyezni kezdte a fülét, majd komótosan nyújtózkodva felállt. A hölgy szemébe ismét könnyek gyűltek.
- Megszülettek?- kérdezte, izgalomtól remegő hangon. Az oroszlán az ajtó felé fordította a fejét, és lehunyta a szemét.
- Igen. Hallom a nyöszörgésüket, és érzem a jelenlétüket… - szólalt meg mély hangon majd dühösen csapott egyet a farkával.- Nem szeretem a tétlenséget. Miért hivatott, Felség?
- Nem szereted a tétlenséget? Nem szereted…- ismételgette a hölgy, miközben próbálta összeszedni magát, és elnyomni érzelmeit. Hét hónapon át harcolt, de most itt ül egy parányi szobában, és nem tud semmit se tenni, egyikük sem. A csatát elvesztették. Az ősi törvények legyőzték őket. A hölgy dühtől remegve felállt, és tett néhány bizonytalan lépést az oroszlán felé. - Ha nem szereted, akkor tegyél valamit! Biztos van még valami, amit megtehetünk értük! - A vereségbe bele kell nyugodni… aki nem tudja ezt elfogadni…- az oroszlán kerülte a hölgy tekintetét, de még így is perzselte a Felség, izzó, tehetetlen dühe.
- A gyermekeid… a családod… s te magad is… mind el fogtok pusztulni, és… és…- a hölgy könnyeivel küszködött. – a III. nem tudna tenni valamit, hisz a bírósági tanács a kezében van. Jó barátod…
- A bűnösöknek bűnhődniük kell…
- Igen, igaz, Te bűnös vagy, és Hajnalcsillag is, de a gyermekek?- a hölgy előtt az oroszlán olyan picire húzta össze magát, mintha csak egy kiscica volna.
A vár egy távoli lakosztályában, egy cirmos cica épp egyik kölykét tisztogatta, míg a másik aléltan szuszogott mellett. Az ajtó előtt, magas, szőke hajú férfi várakozott. A terve egyszerű volt, elszökteti a Hajnalcsillagot, és kölykeit. Már talált is nekik egy megfelelő rejtekhelyet, egy nagyon távoli helyen…
- A falu vándora bármelyik pillanatban ideérhet, jobb, ha sietek…- a férfi benyitott, és csakhamar felhangzott a riadó kürt: A foglyok eltűntek."

Határozottan jobb, bár ehhez a történetben időközben beálló változások is hozzájárultak. Talán a korábbi vázlatból, talán emlékezetből írtam (visszaolvasás nélkül fel tudom máig idézni a jeleneteket), a lényeg, hogy már egy fokkal komolyabban lett megszerkesztve, bár azért itt is akadnak javítani valók. Mai formájában 74+193 oldal (épp a közepe veszett el, mert külön fáljban tároltam őket, hogy ne kelljen annyit tekergetnem, ha ki akarom egészíteni valahol.

2017 - másfél évvel a blog nyitása után

Szemes várának hatalmas kőbástyái komoran tornyosultak a város keskeny, düledező sikátorai fölé. A főutca hajnali ködtől még párás ablakai alatt dübörögve megrakott szekerek igyekeztek a vásártér felé. Az ökrök, lovak és öszvérek prüszkölve, lógó nyelvvel feszültek neki hámjaiknak, hogy az egyenetlen talajú, köves utcán végighúzzák terhüket. Őket utcagyerekek és apró, kóbor állatok egész serege követte, remélve, hátha leesik egy-egy finom falat vagy posztó a szekérről.
Ahogy sorjában mind felállították asztalaikat és kipakolták a portékát, felcsendült a vidám zene is, s zsibongó forgataggá alakult alkudozó vásárlók és kereskedők tömege.
A felszálló ködfoszlányok beterítették a várat elfedve az ott lakók elől a vásári felfordulást. A keleti fal legmagasabb tornyából egy ősz hölgy bámult ki a szürkeségbe. Tekintetét elhomályosították a szeme sarkában ülő könnyek. Mereven pislogott néhányat, nem akarta kimutatni, hogy bármelyik pillanatban összeomolhat. Szél nem mozdult, az idő hűvös és nedves volt. Szomorú, lehangoló.
Végül elfordult az ablaktól, s a függönyöket behúzva félhomályt borított a szobára. A karosszékéhez sétált, és csak az után nézett az oroszlánra, hogy kényelmesen elhelyezkedett és megkapaszkodott a karfában.
Az látszólag nyugodtan feküdt az ajtó mellett, csupán a füle mozgott, ahogy hol kifele, hol az ajtón túlra hallgatózott.
- Elfogyott hát az idő? - kérdezte a visszafojtott indulattól remegő hangon. A hatalmas állat erre meghunyászkodva összehúzta magát.
- Igen - morogta mély torokhangon, majd megvárta, akar-e még mást mondani a hölgy. - Királynőm, kérem, árulja el, miért hívatott.
- Még mindig nem akarod elhagyni a palotát? - érkezett egy újabb kérdés a válasz helyett.
- Királynőm, nem menekülhetek el a büntetésem elől - dörmögte az oroszlán továbbra is lehajtott fejjel. Ínye elfehéredett, ahogy a szavak végén összeszorította állkapcsát.
- Erre az előtt kellett volna gondolnod, hogy elcsábítottad azt az udvarhölgyet - intett felé a hölgy, ám inkább beletörődő, mint vádló felhangok húzódtak a szomorú mosoly mögött.
- Hova rejtőzhetnék?
- Oh, szóval mégis megfordult a fejedben, királyom, a menekülés?
- Csupán őt védtem volna...
- Micsoda úriember! - horkantott a hölgy uralkodóhoz igen méltatlan módon. - Az egészre az előtt kellett volna gondolnod, hogy fenségárulást követsz el!
Metsző tekintetét az oroszlánra emelte, nem tudott többé parancsolni az érzéseinek, ökölbe szorított keze megremegett.
- Ő volt a kedvencem! Nem elég a botrány, a fenségárulás, miért épp a kedvenc udvarhölgyem? És miattad kell meghalnia neki és a kicsiknek is! - hirtelen köhögőroham tört rá, s visszahanyatlott a székbe. Az oroszlán tétován tett felé egy lépést, de a királynő leintette. - Ne, most hagyj! Kotródj a szemem elől!
- Királynőm...?
- Ne nevezz így! Megtagadlak, kitagadlak, lefokozlak! Megfosztalak királyi rangodtól - lihegte a királynő. Míg légzése ismét nyugodttá nem vált, a levegő pattanásig feszültté vált. Az oroszlán moccanni sem mert. Aztán a hölgy szelídebb hangon folytatta:
- A Harmadik király jó barátod, a bírósági tanács feje. Nem tudna tenni ő valamit az érdeketekben? Egy száműzés a másik világba?
- Hogy komédiának lássa a nép a tárgyalást? - morogta már-már sértődött hangon az oroszlán.
- Akkor hát menj, halj meg az ostobaságod és a büszkeséged miatt! - intett ismét  királynő, ezúttal végleg elbocsájtva a Második királyt. Az oroszlán, amint bezárult mögötte az ajtó, megrázta magát, majd egy szakállas, negyvenes évei közepén járó férfi alakjában elindult arra, amerről az újszülöttek nyöszörgését hallotta. Övében rövid tőr lapult. Talán még van annyi ideje, hogy meglátogassa őket.

Ezt sem érzem még tökéletesnek a bevezető szerepre, valószínűleg egész más sorok fognak (egyszer) odakerülni, ám most csak annyi volt a feladat, hogy ezt a kis részt újraírjam. Amit látok, és nagyon kitűnik, azok a -va, -ve végű szavak, még mindig túl sokat használok belőlük. Erről le kell szoknom!

A kihívás ezen pontja nagyon tetszett nekem és végső soron azért is vágtam bele, mert a pakolászás közben megtaláltam a fönti irományomat. Mit ne mondjak, meglepő volt szembesülni azzal, hogy alsósként a folyóírásom mennyire olvashatatlan volt és a veszőket hírből sem ismertem. Le  a kalappal Csilla néni előtt, hogy ki tudta guberálni minden dolgozatomból a lényeget.