Köszönöm Nessának az érdeklődést, hogy ki is vagyok én. Egy kivételesen patetikus pillanatomban kapott el, épp a Keresztapa zenéje zúg a háttérben, míg én úgy játszom a billentyűzeten, mintha csak a zene ütemére zongoráznék, Laza csuklók, a zenei mondatok végén kecsesen felrántom a csuklóm, majd új ütemre lépek a háromnegyed ritmusában. Roppant szórakoztató, néhány perc alatt az ember művésszé szellemül át, roppant mulatságos, valóban játszom a betűkkel. Talán Nessa sorai ihlettek meg tudattalanul, hogy zongorázni kezdjek. Milyen szomorú is, az egyenes, lineárisan egymás alatt kúszó sorokban alig marad valami zene. Hát ilyesmik járnak épp a fejemben, miközben a lejátszó a Lincoln film zenéjére lép át.
Szabályok:
1. Kihívtak? Fogadd el - vagy ne, rajtad áll - és szánj egy bejegyzést a következő kérdések megválaszolására:
1. Ki vagy Te?
2. Mi az álmod?
3. Mi a kedvenc emléked?
4. Mi jelenti számodra a boldogságot?
5. Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy szépség?
6. Szerinted hogyan írnának körül Téged a környezetedben élők? Mennyire egyezik ez az első kérdésre adott válaszoddal?
7. Mi a legnagyobb félelmed?
8. Hogyan látod magad 1 év múlva?
9. Mi volt a legnagyobb őrültség, amit valaha csináltál?
10. Ki vagy mi az első számú motivációd?
11. Mit csinálsz, ha valaki elkezdi igazságtalanul kritizálni egy barátodat, de nem tudja, hogy közel áll hozzád?
12. 5 év múlva emlékezni fogsz arra, mit csináltál tegnap?
+1. Fejezd be a mondatot: Arra vágyom, hogy...
2. Hívj ki Te is néhány további bloggert, akiknek kíváncsi vagy a válaszaikra. Annyi jelölted lehet, amennyit akarsz.
3. Másold be a szabályokat (a kérdésekkel együtt), hogy kihívottjaid
tudják, mi a dolguk. Bejegyzésedben ne felejtsd el megemlíteni a
bloggert, aki Téged hívott ki.
Kérdések és válaszok
1. Ki vagy Te?
Sokat beszélek mindenféléről, önző módon kisajátítom mások figyelmét, miközben nálam okosabbakat, járatosabbakat áhítattal hallgatok, szeretek gyorsan barátkozni, de meg van az a rossz tulajdonságom, hogy rettentő feledékeny vagyok, így kicsit nehezen tudom a távoli barátságokat életben tartani, emiatt sokszor vagyok szomorkás és furton fúr a lelkiismeretem. Mégis könnyen jegyzek meg dolgokat, szeretek segíteni, de betegesen kiütköző maximalitásommal sokszor épp az ellenkező hatást sikerül elérnem, azaz megbántok másokat, ezért örökké őrlődöm egy pillanatig, mielőtt kinyitnám a számat. Képtelen vagyok a hosszú borongásra, levertségre. Elfelejtek szomorú lenni.
Anyukám egyszer aggódón rám szólt, ne viselkedjek az utcán túl gyerekesen, mert még valami rossz szándékú ember kiszúr. Azóta nagyon céltudatos és határozott léptekkel sétálok a járda peremén és összehúzott szemöldökkel dudorászom a parkban.
2. Mi az álmod?
Kicsivel állhatatosabbá válni, mint amilyen most vagyok. Nem kell nagyon csak annyira, hogy épp átbillenjen a mérleg.
3. Mi a kedvenc emléked?
A kibékülések pillanatai, a nevetéseké, az önzetlen ajándékozásoké, a büszke pillantásoké, azok a pillanatok, amikor körülölel a világ és egyszerűen úgy érzem, jó itt nekem. Sok fontos pillanatra képtelen vagyok már visszaemlékezni, ezért minél több aprót gyűjtök, ha csak a negyedükre is emlékszem, húszból az csak öt, de százból már huszonöt.
4. Mi jelenti számodra a boldogságot?
Felnézni az égre és látni egy szivárványt, majd lenézni a földre és látni a sok rohanó embert. Felmutatni az égre, felkiáltani, majd visszanézni az emberekre, akik megálltak, felnéztek a szivárványra és elmosolyodtak.
5. Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy szépség?
Harmónia. Mozgás. Természet.
6. Szerinted hogyan írnának körül Téged a környezetedben élők? Mennyire egyezik ez az első kérdésre adott válaszoddal?
Alapvetően barátkozós nyílt személyiségnek ismerhetnek meg, aki mindenhez szeret hozzászólni esetleg belekotyogni, rendkívül feledékeny, akit folyton emlékeztetni kell az időpontokra, emiatt kissé hebrencs, könnyen túlkomplikál dolgokat, amiket praktikussá és egyszerűvé szeretne tenni. Ahol tud, próbál segíteni, még ha nem is sikerül.
Ha azonban túl hamar nyílnak meg előttem, akkor úgy tűnhet, elfordulok tőlük, pedig csupán gondolkodási időre van szükségem, hogy miként tudnám helyesen kezelni a helyzetet. Félek, hogy megbántok másokat.
7. Mi a legnagyobb félelmed?
Hogy tudatos hanyagságból okozok valakinek fájdalmat vagy csalódást.
8. Hogyan látod magad 1 év múlva?
Mivel remélhetőleg jól választottam meg, mivel szeretnék foglalkozni, egy év múlva még elszántabb és sokkal okosabb leszek, lesznek már szakmai kapcsolataim és hasonló csupa száraz számítás.
9. Mi volt a legnagyobb őrültség, amit valaha csináltál?
Kiugrottam egy induló vaporettóból(vízibusz) a partra Velencében.
10. Ki vagy mi az első számú motivációd?
Hogy a barátaim és a családom büszkén gondoljon rám. Ő az én lányom! Ő az én barátnőm!
11. Mit csinálsz, ha valaki elkezdi igazságtalanul kritizálni egy barátodat, de nem tudja, hogy közel áll hozzád?
Nem lehetek igazán büszke magamra, hisz túlságosan is konfliktuskerülő ember vagyok sok téren, és mint tudjuk:
Kritizálók közt cinkos, aki néma. Bár legfontosabb ilyenkor számomra az, hogy a kritizáló valóban az én barátomnak akar rosszat, vagy csupán a szerencsétlen véletlen, hogy így alakult.
Volt egy angoltanárom, akit szerettem, habár a csapongó módszereit az osztályban sokan kifogásolták. Egyszer aztán, egy feleletemre egyest kaptam, úgy éreztem, teljesen igazságtalan, mert épp annyi volt a hibája, hogy nem volt tökéletes, előttem ketten is szintén egyest kaptak sokkal rosszabb feleletre. Rettenetesen csalódtam benne, rosszul esett, úgy éreztem, ez árulás, az osztálycsoportban dühösen csatlakoztam az őt kritizálók táborához, majdnem hatalmas ostobaságot követve el, ugyanis nem a privát, hanem a hivatalos, tanár által is látogatott csoportba írtam le a véleményem. A barátaim megmentettek, időben sikerült törölnöm a bejegyzést, és másnap mindannyian újra felelhettünk, az egyes eltűnt, a tanárnő elmondta, miért tette, én pedig rettenetesen szégyelltem magam, mert igazából én árultam el őt. Azóta nagyon ügyelek, hogy ne csináljak lehetőleg semmilyen elhamarkodott butaságot.
Van egy barátnőm, akivel a gimnázium első pár napjában barátkoztam össze, nagyon jóban voltunk, nem csak az iskolában, de hétvégente is jártunk közös programokra. Aztán egy kirándulás alkalmával, ahol az ablak mellett ültem, mert nagyon szeretem a tájat figyelni, egy pihenő után ellopta a helyem és nem volt hajlandó visszaadni. Nem értettem, miért teszi ezt, hisz jól tudhatta, mennyire szeretek ott ülni és a többiekkel is megbeszéltem - leghátul ültünk -, hogy had utazzak ott. Nem akartam jelenetet rendezni, ezért egyszerűen mosolyszünet lett belőle, kerülni kezdtem. Ahogy más lányokhoz csapódtam, új barátokat szereztem, ők elárulták, régóta nem kedvelik igazán. Rámutattak és nekem is csak akkor tűnt fel, milyen lekezelő hangnemben is szokott beszélni, nem volt a legjobb tanuló, így ráadásul még beképzeltnek is tűnt. Engem nem érdekelt a beképzeltsége, de nem szóltam rájuk, hogy így kibeszélik. Nem békültünk ki, de szép lassan felhagytunk egymás látványos kerülésével. Nem beszélgettünk, de nem tettünk egymásnak keresztbe. Már nem egymástól kértük el a házikat, nem kérdeztem ki doga előtt, de ha kellett, adtunk a másiknak tollat, ha kifogyott.
Nem ültünk már egymás mellett, de ha máshol nem volt hely, nem húzódtunk el, de nem szóltunk egymáshoz. Közel két évig tartott ez. Ő is, én is új barátokat szereztem, de ezek a barátságok nem voltak olyan erősek már. Az osztályban addigra mindenkinek megvolt az egy-két legjobb barátja. Szinte észrevétlenül történt, lassan, de elkezdtünk ismét beszélgetni, mintha most ismerkednénk, mintha nem "szakítottunk" volna már egyszer. Aztán csak kibékültünk. Nem kértünk bocsánatot, nem hoztuk fel a múltat, csak kibékültünk. És én rájöttem, hogy majdnem én is elfelejtettem, hogy miért hangsúlyoz olyan
lekezelően, majdnem elhittem, hogy beképzelt, ahogy a többiek mondták. Pedig csak arról volt szó, hogy a bátyjával (és talán a szüleivel) csak ezen a hangon tudott beszélni, hogy otthonról hozta ezt a hangsúlyt, ami sokakat megtévesztett és egyébként segítőkész, jó barát. A buszon azért foglalta el az ablak melletti helyet, mert fájt a lába, a saját helyén a busz kereke miatt nem tudta kinyújtani, a közbülső ülések pedig túl szűkek voltak számára. Nem merte ezt elmondani, talán kínosnak érezte, nem tudom, de ezért, mikor először nemet mondtam neki, nem volt más választása, mint elfoglalni. Arról nem beszéltünk, hogy két évig miért nem tisztázta ezt egyikünk se. Szégyelltem magam, hogy két éven át hagytam, hogy piszkálják, mert sértettnek éreztem magam, hogy két évig nem foglalkoztam vele, mert volt másik legjobb barátnője.
Azóta igen nagy önkritikám van, habár lehet, nem a legjobb, de ha úgy érzem, a kritizáló nem a barátom - vagy a tisztelt tanár - ellen szól, csupán nem tudja máshogy a dühét vagy a sértettségét levezetni, akkor némán hagyom. Ha azonban valóban ártani akarna neki, nem hagynám szó nélkül. Azért, általában, aki engem ismer, ismeri a barátaimat is.
De egy-két hasonló eset már elő velem a bloggerkedésem alatt. Arctalan nevek szapultak másokat, nem is gondolva arra, hogy akár az illető barátja is olvashatja. Őket leginkább szánom, mert megkeseredett emberek lesznek, ha nem vigyáznak, őket igyekszem rendre inteni. Lekopogom, már jó ideje nem találkoztam ilyennel, inkább csak a kezdetek-kezdetén.
12. 5 év múlva emlékezni fogsz arra, mit csináltál tegnap?
A tegnapi nap igen különös volt. Még ha öt év múlva nem is fogok emlékezni minden apró mozzanatra, amit csináltam, nem fogok emlékezni arra, hogy este milyen sorozatot néztem, arra bizonyosan emlékezni fogok, hogy előtte egész éjjel rosszul aludtam és émelyegve ébredtem, mert először kellett volna városon kívül és a magyar határon túl vezetnem, lehet, nem fogok emlékezni arra, hogy az utolsó pillanatig le akartam mondani, menjenek nélkülem, hisz csak miattam kellene két kocsival menni, de arra biztos, hogy végül nem vesztettem egy életet sem, lehet, hogy nem fogok emlékezni rá, mikor nyugodtam meg és kaptam végre rendesen levegőt, de a megkönnyebbülés érzésére biztos. No nem mintha túl estem volna a vízkeresztségen, valaki más mondta le a programot így egy kocsival mentünk. Nem is tudom, hogy jutottam volna végig azon a sok szerpentinen egymagam.
+1. Fejezd be a mondatot: Arra vágyom, hogy...
... hallhatatlan legyek, s majd találkozzak valakivel, akiért lemondok a hallhatatlanságról.
... megértsem az állatok nyelvét, hátha aztán könnyebben értem majd az embereket.
... ne emlékezzek az elmulasztott pillanatokra.
Kihívottaim:
A. T. Jolt
Henna - itt már tényleg csak a szándék van :3
Babu Miriel
Emília Molla
Moro - ahogy itt is
Peetagey
Brúku Szürke