Az ösvényt messze belengte a rothadás átható és orrfacsaró szaga.
Vörös és barna illatfoszlányok akadtak fent a környező cserjék ágai
közt, ahogy a bo lélek csontos pálcájával elsétált mellettük. A fák
kérgein alig észrevehetően összébb húzódtak a repedések, a bennük
rejtőző férgek és bogarak járataik mélyére húzódtak. Az apró emlősök,
ahogy tudtak, kitértek az útjából. Még a suhogó erdei szellők is
elcsendesedtek a közelébe érve.
R'abilmi lesütött szemekkel haladt az útján. Forradások csúfította
arca úgy hámlott, mint a kígyó bőre. Szarvai köré fojtogató borostyán
tekeredett, mely gyökerétől elvágva is tovább élt és burjánzott.
Hosszú, sötét hajába néhol piszkosszürke tincsek keveredtek. Ruhája
emlékeztetett az Ember vadászainak öltözékére. Lenge inget és hosszú
nadrágot viselt elrejtve egész testén húzódó hegeit. Állatprémekből
készített alkarvédőket viselt, melyekbe különös jeleket égetett.
Varjak, mókusok és rókák képeit. Az ingét a derekán két összevarrt
nyest bőrével kötötte meg. Sarut viselt és a karjain lévőhöz hasonló
lábszárvédőket. Körmei feketék voltak a kosztól, hosszúak, szinte
karomszerű folytatásai voltak ráncos ujjperceinek.
Az Erdő minden lénye úgy tartotta, amerre jár, az Erdő Halála a
nyomába szegődik. Emberekkel, ha találkozott is, mind épségben
távozhattak, ám még ők is félték és tisztelték R'abilmi nevét.
A különleges bo lélek időnként felkereste az Erdő uralkodóját. Sau
Bo olyankor elküldte még a személyes testőreit is, majd R'abilmi
letelepedett a trón mellé és mesélni kezdett. Hogy miről, azt még a
madarak se tudták, akik Sau Bo tisztását körülvevő fák ágai közt éltek.
A R'abilmiből áradó bűz messze űzte őket fészkeiktől.
Sau Bo üvöltése eljutott hozzá is, s azonnal felé vette az irányt.
Botja fürgén koppant a láthatatlan ösvény talaján. Ösztönszerűen
elkerülte azokat a csapásokat, melyeken az őt keresők haladtak. Nem
szerette a társaságot. Repedezett szíve minden egyes alkalommal
összefacsarodott, mikor megpillantotta a fajtájabeliek arckifejezését,
ahogy rá néztek, majd elmenekültek előle. Sau Bohoz is úgy lépett be,
hogy szemét a földre sütötte.
- Hívattál - köszörülte meg torkát, hogy kissé kitisztuljon rekedtes
hangja, mely kövek csikorgásához volt hasonlatos. Az uralkodó
üdvözlésképp felemelte a jobb kezét, majd közelebb intette magához.
R'abilmi felemelkedett a mély meghajlásból, mellyel mindenkori
uralkodója előtt tisztelgett. Ezt a méltóságteljes köszöntés csak nagyon
kevesen használták. Az évszázadok alatt ellaposodott, szinte
biccentéssé korcsosult a fiatalabb nemzedékek körében.
A kis szarvasszellem kölyök reszketve kuporodott Sau Bo lábai mellé,
ahogy a Halál elindult feléjük. A Sau nyugtatón a gyerek fejére tette a
kezét és megsimogatta.
- Nincs mitől félned - suttogta. -, ne nézz olyan rémülten rá!
R'abilmi néhány lépésnyire a tróntól megállt. Megengedett magának egy
gyors pillantást a gyermek felé, majd ismét a földre szegezte
tekintetét. Nyugtalanította, hogy nem fedezte fel a kis lényt már a
belépésekor, ám ezt nem mutathatta ki.
- Mit kívánsz tőlem?
Sau Bo lenézett a kölyökre, majd bizalmasan még közelebb intette R'abilmit.
- Szeretném, ha megnéznéd magadnak őt. Voriki talált rá ma reggel.
A bo lélek lassan fél térdre ereszkedett a gyermek előtt, félretette
botját, majd két oldalról kezébe fogta a kis szarvasszellem arcát. A
kölyköt megbénította a félelem, moccanni se mert. R'abilmi lassan,
szinte óvatosan maga felé fordította az arcocskát, majd egyenesen
belenézett azokba a hatalmasra tágult barna szemekbe. A kicsi levegőt is
elfelejtett venni.
A bo lélek halkan kántálni kezdett, mire a kölyök kavargó gondolatai
lassanként lecsendesedtek és egész testében ellazult. A pillanat
hosszan elnyúlt, míg végre R'abilmi hátrább húzódott. A kölyök, ahogy
kikerült a különös tekintet fogságából, reszketve a trónus mögé
kúszott. R'abilmi Sau Bohoz fordult. Olyan halkan beszélt, hogy csak az
uralkodó halhassa szavait.
- Nem látom tisztán a szándékot - jelentette ki, közben felvette
botját, és felállt. -, de bizonyos, hogy mágia áll e mögött. Erős és
sötét. Az Erdőn túlról való.
Sau Bo arca hirtelen ezernyi ráncba futott össze. Előregörnyedt, s alig halhatóan sóhajtott egyet.
- Az, aki ezt tette az Embert használta fel, hogy elfedje a saját
szándékát, különben megéreztem volna. Adj tanácsot, R'abilmi, mit
tegyek?
- Erre sajnos nem tudok választ adni. A Bölcset kéne kérdezned róla.
- Quanni már sok-sok éve nem jelent meg előttem - vallotta be az
uralkodó. - Mióta az Ember megérkezett az Erdő határába. Ezért van rád
akkora szükségem most. Te vagy az egyetlen, aki a körforgás részeként a
legszorosabb kapcsolatban állsz a Bölccsel.
- Azt akarod, hogy vigyem el a Bölcshöz őt? - kérdezte megütközve R'abilmi. Még a tekintetét is felkapta a földről.
Sau Bo rengeteg magyarázattal tudott volna szolgálni, de nem merte a
kölyök előtt felfedni a valódi gondolatait, ezért inkább az erejét
vetette be R'abilmi néma meggyőzésére. Mint uralkodó parancsolni tudott
az Erdő összes lényének.
R'abilmi ismét meghajolt a Sau előtt. Micsoda különös helyzet,
gondolta, majd elindult a trón mögött kuporgó kölyökhöz. A kis
szarvasszellemkölyök ijedten hátrálni kezdett a trón körül. A király
mosolyogva figyelte a jelenetet egész addig, míg R'abilmi ingerülten fel
nem horkantott.
- Menj vele - intett a Sau, s kezével megállította a kölyköt, nehogy ismét a trón mögé kerülhessen.
- Add a kezed! - utasította R'abilmi kinyújtott kézzel, és a kölyök
most nem mert ellenkezni, habár minden érzékszerve arra biztatta,
meneküljön a lélektől minél messzebb, amilyen gyorsan csak tud.
R'abilmi végigmérte a kölyköt, majd tekintetével megkereste annak
levetett ruháit.
- Előbb öltözz fel! Ne hagyd itt az inget se! És kérj elnézést a Sautól, amiért illetlenül viselkedtél!
R'abilmi erősen szorította a kölyök kezét, nehogy elmeneküljön tőle.
Még a végén eltévedne, hisz ahova most készülnek, ott szarvasszellem nem
járt ez elmúlt kétszáz évben.
- Hogy hívnak? - kérdezte, hogy oldja kicsit a feszültséget és az
Erdő köréjük borult csöndjét. Bár soha nem volt erőssége a társalgás. A
kölyök is sokáig hallgatott, végül nagy nehezen elárulta a nevét.
- Akkor... örvendek! - felelt a bo lélek, és jó ideig ebben is maradtak.
Az ösvény egyáltalán nem volt ismerős a szarvasszellemkölyök
számára. Sem a szagok, sem a táj, ami lassacskáán megváltozott, ahogy
haladtak előre. Más fajta fák kerültek eléjük, amikhez hasonlót csak a
bo lelkek téli szállásai körül látott ez előtt. A talaj is kavicsosabbá
vált, pedig a nagy hegyekkel épp ellenkező irányba tartottak. Állatok
illatfoszlányai is egyre gyérebben keresztezték útjukat. A kölyökben
feléledt a kíváncsiság, hol élhet az a bölcs, akiről beszéltek, de nem
mert megszólalni.
Botjának ütemes koppanásai és az Erdő halk, zizegő neszei különös
dallammá álltak össze R'abilmi előtt. Ajkain alig látható mosoly futott
végig, hisz a dal csak az övé. Lenézett a kölyökre, aki kinyújtott
karjával a lehető legtávolabb próbált kerülni tőle, miközben az arcához
szorította a férfitól kapott inget. Beleszagolt a levegőbe, majd az
egykedvű vonások ismét rátelepedtek arcára, tekintetét a földre
szegezve lépdelt tovább. Kettő gyorsat koppantott, a dallam megtört, az
Erdő meglepetten elhallgatott egy pillanatra. A kölyök, bár maga is az
Erdő részeként született, mindebből semmit nem vett észre.
Végül elértek egy mély szurdokhoz. Az alján apró patakocska
csordogált, mely sokszor lebukott a föld alá, és hol itt, hol ott
bukkant ismét elő. Függőleges falai mentén, a simára csiszolódott
sziklák repedései közül a felszínen álló fák gyökerei törtek elő.
Egy-egy kisebb üregében apró állatok húzódtak meg.
A perem alatt, ahol álltak alig három, négy méter mély volt csak.
- Ugorj le! - szólalt meg órák óta először, hangja ellentmondást nem
tűrően recsegett. A kölyök néhány pillanatig bizonytalanul kémlelte a
sziklás talajt, majd ahogy R'abilmi elengedte, dereka közé kötötte az
inget és leugrott a mélybe.
A szétmorzsolódó apró kövek
megindultak alatta, és egy kicsit megingott, végül mégis visszaszerezte
az egyensúlyát. Talpán a karcolások szinte azonnal beforradtak. A
patakocska kellemesen hűs volt. A víz tükre fölé hajolt, és
beleszippantott a levegőbe, nem-e szennyezett a forrás. Kristálytiszta
volt, s a kis szarvasszellem kölyök nagyokat kortyolt belőle.
R'abilmi
egy gyökérbe kapaszkodva ereszkedett le. Hagyta, hadd fújja ki magát
egy kicsit a kölyök. Most már nem volt szükség arra, hogy a kezét fogja.
Szinte megbűvölten figyelte, ahogy a kis lény mit sem törődve azzal,
hogy vörös lobonca vizes lesz élvezte a helyzetet.
- Tovább!
Vízfolyással szemben indultak meg. R'abilmi bőrsaruja megvédte őt az
élesebb kavicsoktól, ám a kölyöknek nagyon kellett figyelnie, hova
lép. Leginkább azért, ne csússzon meg. A köveken való egyensúlyozgatás
egész elfeledtette vele a szagokat, amik kísérőjéből áradtak. A
patakocska vize, ahogy magával ragadta őket, egészen barnás-vörös
színűvé változott.
- Mindjárt megérkezünk - jelentette be R'abilmi. - Mikor belépünk a barlangba, ha szólok, hunyd le a szemed!
A szurdok egyre jobban emelkedett, a patak vize is felgyorsult.
Egymást követték a csobogók, melyeken a gyermek egymaga már nem jutott
volna túl. Többször is a bo lélek húzta föl, vagy rántotta vissza a
zuhanástól.
Az út hirtelen éles fordulatot vett, a szurdok kiszélesedett, és
végre megpillanthatták a dübörgő vízesést. R'abilmi intett, hogy kövesse
a sziklaösvényen át, ami a tavacskává szélesedő vizen át vezetett
egyenesen a vízesés felé.
A hideg vízpermet teljesen eláztatta mindkettejük ruháit, mire
R'abilmi felemelte botját, hogy kettéválassza a lezuduló vizet. A kölyök
tátott szájjal szemlélte az eléjük táruló látványt.
A barlang falairól vékony erecskékbe futva csorgott le a víz. Minden
lehulló csepp visszhangot vert. A bejáratot kőoszlopokra hasonlító
képződmények szegélyezték. Némelyiken, mely elég közel volt a
napfényhez, sűrű moha nőtt. R'abilmi itt nem sokat várakozott, botjával
előre tessékelte a kölyköt.
Végighaladtak két egymásba fonódó
folyosón, majd elértek egy hatalmas termet tele a mennyezetről
alázuhant sziklákkal, életnek semmi jele nem mutatkozott ilyen mélyen a
föld gyomrában.
- Quanni! - A bo lélek hangja ünnepélyesen csengett a terem falai közt. - Drága testvérem! Szeretnék bemutatni neked valakit.
A levegő megrezdült körülöttük, lágy szellő kerekedett. R'abilmi lenézett a kölyökre.
- Most! - A kicsi szorosra zárta szemeit, de még így is érzékelte
azt a mérhetetlen fehér világosságot, amit elöntötte a termet néhány
pillanatra.
- Üdvözöllek titeket! - Az idegen hang olyan lágy volt, mintha maga lett volna a megtestesült szelídség.
A kölyök óvatosan résnyire nyitott szemeit. A lény R'abilmiéhoz
hasonló botot tartott a kezében és a föld fölött lebegett. Nem
hasonlított semelyik más erdőlakóra, akiket a kölyök eddigi élete során
látott. Arcát álarc takarta melyekből tollak álltak ki. Hosszú
rongyruhája vége ismétlődő fodrokat vetett. Hosszú fekete haja lágyan
omlott a vállára.
- Lépj közelebb - szólította meg Quanni a kölyköt. -, és halld
szavaim! Úgy látom, megpróbáltad kijátszani a természetet azzal, hogy
nem hagytad tested a megfelelő módon fejlődni.
A kölyök összerezzent legféltettebb titka hallatán és lopva R'abilmi felé nézett, ám a bo lélek a háttérbe húzódva állt.
-
Nem ezért jöttünk... - nyöszörögte szemlesütve a kölyök. Gyomra
környékén ismét erős szorítást érzett, a torka is elszorult. Egy
pillanatra talán el is felejtette az agancsait, mi lesz, ha titka
kitudódik? Így is, úgy is kitaszítottá fog válni. Ajkai megremegtek.
- Ez most a büntetésed - folytatta a Bölcs.
- De én csak - a kölyök esdekelve térde rogyott előtte - nem akartam
elpazarolni az életenergiám! Minél kisebb marad a testem, annál tovább
élhetek! Tovább...
A Bölcs ezután hosszan nem szólalt meg. A barlang falai közt
tapintható volt a feszültség. A falakból mély zümmögés áradt. Néhány kő
felszíne szikrát vetett. A kölyök csapdába esve érezte magát.
- Többé nem tartóztathatod fel! - szólalt meg ismét a Bölcs.
Közelebb lebegett a kölyökhöz. A kicsi érezte, hogy Quanni meg akarja
nyugtatni, ám ettől még jobban pánikba esett. - Fel fogsz nőni és
megöregszel, mint minden más lény a földön.
- Miért?
Miért? Miért? Ez akkora bűn? Hogy élni vágytam? - szegezte neki a
kérdéseket az Erdő Bölcsének. Elszállt belőle a félelem. Keserűség lett
úrrá rajta. - Ez akkora igazságtalanság.
A Bölcs letérdelt elé. A kölyök azonnal elszégyellte magát, amiért ilyen hangon mert szólni.
-
Van, aminek be kell következnie - suttogta a maszk mögül Quanni. -
Teljes életet csak úgy élhetsz, ha annak minden szakaszát
megtapasztalod. Nem vágysz rá, hogy párt találj magadnak, hogy életed
add egy új életért.
- Nem! - kiáltotta a gyermek. - Félek. Minden olyan gyorsan elmúlik. Nem akarok elmúlni.
Apró
kezecskéivel görcsösen belemarkolt az ingbe. Nem akarta ezt elmondani.
Nem akarta ezt senkinek elmondani. Quanni csak kikényszerítette belőle.
Nem helyes, ahogy gondolkodik, ezt tudta ő maga is. Azt is tudta, nem
értené őt meg senki a szellemek között. Őket nem foglalkoztatja az idő.
Ezért se vették észre, hogy évtizedek alatt sem nőtt még fel. Ő nagyon
szerette ezt a helyzetet. Szeretett kicsi lenni. Szerette érezni, hogy
előtte az élet, de sosem volt bátorsága belekóstolni.
- Légy részese - súgta Quanni. - Akkor nem fogsz elmúlni.
A
gyerek könnyes szemekkel nézett fel rá. Kérdőn oldalra billentette a
fejét, ám a Bölcs nem magyarázta meg neki, hogy mire gondolt.
R'abilmi egy fáklyát nyújtott át a kölyöknek.
- Amerre a lángja hajlik, arra lesz a kiút. Ha a barlangból kilépve a
szurdok bal felőli oldalágát követed, az visszavezet az otthonodba.
Quanni elhátrált tőle és ismét felemelkedett a levegőbe. Arcát takaró
maszk miatt nem is tűnt élőnek, olyan volt, akár egy baba, amikkel az
Ember gyermeke játszik. Nem mozdult többet onnan, nem is búcsúztatta.
Miután a szarvasszellem kölyök elhagyta a termet, a bölcs visszaereszkedett a kövek közé, leült és maga mellé intette R'abilmit.
- Nagy veszedelem fenyeget minket, de én nem avatkozhatok közbe.
Mióta az Ember és a sámánjai letelepedtek a fák határában be vagyok
zárva ebbe az odúba.
- Megkezdődött hát a támadás?
- Aki ezt tette vele, még itt van a fák közt és vár. Elrejtőzött
előlem. Nem tudom megtalálni. Azt hiszem, ez csupán egy kísérlet volt.
Azonban, ha a kölyök teljesen átváltozik... de erről hallgatnod kell
mindenki előtt. Nem szerezhetnek tudomást rólam. Nem így.
R'abilmi sötét szemeibe mérhetetlen bánat költözött.
- Miért nem mondtad meg a gyermeknek az igazat?
- Jobb lesz neki, ha maga jön rá. Ez a kis félrevezetés segít neki,
hogy elfogadja a változásokat, míg elég erőssé nem válik az igazságra.
Kérlek, addig is, vigyázz rá! - Quanni felállt, botja egyetlen
koppantásával fényt idézett, s ezzel véget vetett a beszélgetésnek.
- Találkozunk még, drága testvérem! - búcsúzott R'abilmi csendesen,
megigazította borostyánkoszorúját, majd maga is távozott a barlangból.
3. FEJEZET